You are hereA márianosztrai pálos konvent története

A márianosztrai pálos konvent története


A kezdetek…

100 évvel azután, hogy Boldog Özséb esztergomi kanonok Benedek és István nevű társaival – ihletett álma hatására – szerzetesrenddé szervezte a Pilisben magányosan élő, un. anakoréta remetéket, I. Lajos király (1342-1382) huszonhat évesen megalapította a nosztrai kolostort.

Az európai történelemben a templomok és kolostorok alapítása kegyúri jog alapján, -szinte kizárólag valamely nagy horderejű esemény bekövetkezte után -, hálaadásból, esetleg vezeklésből történt. Lajos király – amúgy is háborúkkal terhelt – negyven éves regnálásának igen zaklatott időszakát élte az 1340-es, 50-es évek fordulóján. Öccsét, Endrét, aki felesége révén a nápolyi királyság várományosa volt, kegyetlenül meggyilkolták. Súlyos sebet ejtett ez a király tekintélyén, s a csorbát kiköszörülendő, 1347 és 1350 között két igen költséges bosszúhadjáratot indított Nápolyi Johanna ellen, melyek csak hadi dicsőséget szereztek fegyverei számára, maradandó eredményt nem hoztak.

 Endre gyilkosai elmenekültek, s morálisan megkérdőjelezhető módon Lajos azokat büntette, akik vétlenek voltak a gyilkosság elkövetésében. Kivált szégyenfoltot eredményezett a király becsületén első szerelme, Anjou Mária férjének, Durazzói Károly hercegnek a meggyilkoltatása. Az első hadjáratnak a tomboló pestisjárvány vetett véget. Maga Lajos király is súlyosan megbetegedett, gyermeklány felesége pedig belehalt a pestisbe. A megözvegyült király újból Nápolyba indult, hogy Anjou Mária kezét elnyerje. A házassági tervet, s ezzel a nápolyi trón egyesítését a magyar trónnal VI. Kelemen pápa azonban meghiúsította.Aversa ostrománál 1350-ben ráadásul a király súlyosan megsebesült. Rövid időn belül kétszer állt a halál árnyékában...

Hazatérőben betért Rómába, ahol leírhatatlan hatással volt rá a híres ereklye, Veronika kendőjének a megtekintése. Talán ennek is köszönhető, hogy bűnbánatot tartott, s ennek következtében lemondott nápolyi érdekeinek további érvényesítéséről, s 1352-ben mégis békét kötött volt sógornőjével, a szépségről ugyan híres, ám életmódja miatt hirhedetté vált Nápolyi Johannával.

Nápoly után kelet felé fordult az uralkodó érdeklődése. Moldva területét a XIV. század negyvenes éveiben még a tatárok birtokolták, de a székelyek sorozatos és eredményes támadásai oda vezettek, hogy a tatárok a litvánok védelmébe helyezték magukat. Lajos  ezért 1351 és 1352 között két hadjáratot is vezetett a litvánok ellen.

Ebben a történelmi helyzetben került sor arra, hogy a király - kezdődő betegsége miatt - testét, - de még inkább zaklatott lelkiállapotát - orvoslandó a pálos rend felé fordult. A visegrádi királyi rezidencia közelében fekvő börzsönyi vadászterületen egy közeli romos vár faragott köveiből kolostort és templomot építtetett az akkor már fehér habitust viselő remeték számára, amit a Szűzanya iránti föltétlen hódolata jeléül, a Magyarok Nagyasszonya  tiszteletére szenteltetett föl.

Így nyerte el a kolostor - majd ennek következtében a mellette kialakult falu - a Maria Nostra, a Mi Máriánk nevet.

Az alapítás azonban nem csak az építtetést jelentette, de a kolostor és templom folyamatos fenntartását is. A király igen pazarul kívánta megajándékozni a nosztrai kolostort, ám ezt Miklós testvér - az első perjel - az evangéliumra hivatkozván elhárította: " a gazdagnak nehéz bejutnia a Mennyek országába."

Értékes kegytárgyakkal azonban mégis bőkezűen megajándékozhatta a kolostort, mert 1514-ben egy laza erkölcsű novícius a közeli juhásszal szövetkezve kikutatta a Lajos király által adományozott kegytárgyak rejtekhelyét és titokban, az éj leple alatt elorozta azokat. A kétszáz márkát érő, kitűnő munkával készült ezüst és aranyozott kelyheket, kereszteket, füstölőt aztán az erdőben széttörték és egy részüket beolvasztották. A tolvaj juhászt végül elfogták, s máglyán a nógrádi várnagy megégette, de a novícius elmenekült.

Kegyességük folytán a rend vagyona azonban folyamatosan gyarapodott. 1366-ban Lajos a Garam-menti Gény és Csata birtokokat adományozta egy négy köves malommal együtt a remetéknek. ( A nosztrai konvent még két malommal rendelkezett: 1376-ban, illetve 1380-ban a Szob és Damásd közötti Bélapataka - ma:Damásdi patak - mentén 100, majd 50 forintért egy-egy malmot vásároltak.) Lajos király, halála előtt nem sokkal , 1380-ban  a szobi vámokat és a révet egy kúriával egyetemben is a márianosztrai pálos konvent rendelkezésére bocsátotta, kikötve azt is, hogy vitás kérdésekben a pálosok javára kell dönteni. (Ezt minden uralkodó II. Ulászlóig megerősítette, mint ahogy a további években az adományok is szaporodtak. 1416-ban Vácott mészárszéket, 1418 két szőlőt kaptak. Lévai Cseh János a Perőcsény melletti Pusztaorzsány Szent Jakabról elnevezett templomát és ottani birokát ajándékozta 1487-ben a nosztrai remetéknek, 1499-ben pedig három taszlárszállási kun adott  - hálából, mert mentesültek a királynak adandó szolgáltatások alól - barmaiból tizedet nekik.)

Lajos király 1377-ben megalapította  Pozsony mellett  a Máriavölgynek nevezett  kolostort (ma: Marianka), s a nosztrai konvent felügyelete alá helyezte, ezzel - rangban emelkedvén - szeretett kolostora vikariátussá vált.

a1378-ban kiújultak az ellentétek a Magyar Királyság és Velence között, mert a köztársaság elfoglalta a magyar király uralma alá tartozó adriai városokat. A háború kitörése körüli időkben Lajos  súlyosbodó betegsége miatt  Nosztrán tartózkodott - már ezt a hadjáratot  sem ő vezette -, s a fehér barátok előtt jelentette ki: ha a Mindenható Isten Remete Szent Pál érdemeiért a velenceiek fölött győzelemre segíti, akkor ennek  a szentnek testét nekik a velenceiektől  megszerzi. Ezt hallva a szent és tiszteletre méltó Lukács testvér prófétaként így válaszolt: "Ó, legyőzhetetlen fejedelem! Bízom az Úrban, hogy fogadalmadat bizton megvalósítod." A jövendölés beteljesedett: az Adria Királynőjeként titulált városállam végül elvesztette a háborút, s az 1381-es torinói békében Lajos évi 7.000 aranyforint hadisarcra kötelezte a Signóriát. A békeszerződésbe - az ígérethez híven - belefoglaltatott, hogy Velence köteles Remete Szent Pál ereklyéit átadni a róla elnevezett  - egyetlen magyar alapítású - szerzetesrendnek. A Szent  földi maradványai 1381 novemberében fényes kísérettel  valóban meg is érkeztek, s a Buda melletti Szent Lőrinc kolostorba kerültek.

Nosztrán viszont még évszázadokig virágzott minden nyár elején az a hársfa, amit Lajos király az ígéret emlékére ültetett, s még a XVI. század elején is  "Lajos király fájának"  neveztek.

Még a hársfánál is tovább élt a szerzetesek lelkében Lukács perjel tisztelete, akit  "a Szentlélek megajándékozott az isteni megvilágosodás kegyelmével, hogy az isteni kinyilatkoztatás titkát előre látta."

De nem ő volt az egyetlen nosztrai perjel, aki képességei folytán kitüntető tiszteletnek örvendett testvérei körében. Ezek közé tartozott András testvér az 1370-es évek elején. Őt „az isteni tűz annyira a lelkek összegyűjtésére buzdította, hogy így a kolostor élén állva, templomról templomra, szállásról szállásra járva: a híveknek a házait mindenhol fölkereste, és a híveknek, mint hallgatóknak a szívét az égi haza szeretetére gyullasztotta. Annyira hitvány ruhákban járt, és olyannyira megvetett volt, hogy ha valaki nem ismerte volna, még a köszönését sem fogadta volna.”

aA legtöbb csoda főtisztelendő Jámbor Ferenc atya személyéhez fűződik, aki 1431-34-ig volt a pálos rendfőnök, de az előtte lévő és az azt követő években nosztrai vikáriusként vívta ki rendtársai tiszteletét. S hogy a XXI. századi historikust ne érje vád azért, hogy nem kellő szavakkal foglalta össze e szent életű szerzetes jellemét, szóljon helyette a XVI. századi rendtörténetíró, Gyöngyösi Gergely: Ferenc atya „sohasem követte a saját hajlamait, óvakodott attól, hogy saját akaratát kövesse. Ezért mindig készségesen engedelmeskedett elöljáróinak. Alázatos volt a szívében, öltözetben, beszédben s minden cselekedetében. Inkább a mások erényeit szokta ajánlgatni, önmagát pedig csekélyebbnek tekintette. A szegényekkel és az egyszerűekkel szívesebben beszélgetett, mint a gazdagokkal és a kérkedőkkel. Mégis minden hozzá közeledőhöz olyan kedves, szeretetre méltó és barátságos volt, hogy senki sem bánta meg, és senki sem szégyenlette, ha hozzá ment. Hogyha tetteiért tréfásan vagy komolyan csipkedték, nem mentegette magát és alázatosan mondogatta: Én vétkem, én hanyagságom, én könnyelműségem, én felületességem. Alázatos ember volt: azt akarta, hogy a világi dolgoktól szabaduljon a lelke, és egyedül Istennel s önmagával foglalkozzék.

  A szentírásnak és az Atyák írásainak olvasásában, meg az imádkozásban arra törekedett, hogy először ő maga értse meg azt, amit később tanítani fog, míg csak el nem érte, hogy az isteni édesség megízlelésével higgadtabban tudta elviselni mind a jéghideg ellenkezést, mind a forró megkísértést. Gyakran szállt magába, hogy régi életének rozsdafoltjait letörölje…Nagyon józan volt az étkezésben. A különleges ételeket kikerülte. Ha vendégségbe hívták, nem akarta elhagyni a kolostort, csak nagy unszolásra, s ott inkább másokat lelkesített istenes beszédének kedvességével, mint saját magát táplálta volna az ételekkel. Sohasem kezdett addig étkezésbe, amíg valamilyen szent olvasmány meg nem előzte. Az ajkáról mindig épületes beszéd hangzott el. Távol állt tőle a nevetés és tréfa, de még távolabb a becsmérlés mérge és az oda nem tartozó régi mendemonda. Az ételt íztelenül ette, nem türelmetlenül, hanem megköszönve, mintegy a kapott jókért való büntetés törlesztéseként.”


aÉhínség köszöntött  Márianosztra környékére Ferenc perjel atya idejében, s aki csak hozzáfordult „Jézus Krisztus gazdagságának kezelőjeként” megvendégelte, sőt búzaliszttel és egyéb táplálékkal is ellátta őket, hogy az otthon maradottak se nélkülözzenek. Adakozásának hírére egyre többen érkeztek kéréssel a kolostorhoz, s ő rendre megparancsolta, hogy a kulcsár testvér mindenkinek adjon. Igen ám, de az éléskamra kiürült… Ezután érkezett Krisztus  mezítelen szegény alakjában – az írásban is rögzített hagyomány szerint -, s elpanaszolta, hogy már két napja semmit nem evett. Ahogy ezt a jámbor atya meghallotta, könnyeinek nem tudott ellenállni. Ismételten parancsba adta a kulcsár testvérnek, hogy nyissa ki a ládát és adjon élelmet. A testvér esküdözött, hogy a láda bizony üres, de a jámbor atya könnyezve kérte, hogy próbálja mégis megnézni, s csodák csodája: a ládát színültig találta liszttel megtöltve! Eksztázisba esett a kiabálástól a kulcsár, s a csodáért a többi testvérrel együtt áldották az Urat. „Ezután Isten embere boldogan és örömmel adott hálát Istennek és megparancsolta, hogy minden kérőnek az Úr nevében bőségesen adjanak alamizsnát. Azt állította, hogy aki a szegényeknek ad, az nem szűkölködik, és igazsága megmarad örökre”.

Egy másik csoda is történt ugyanezekben az években.

Egy szombaton, amikor a nosztrai testvérek a vesperást énekelték, a kulcsár testvér aggodalmasan állapította meg, hogy nincs mit enniük vasárnapra. Szomorúan kereste föl Ferenc atyát, aki a vesperás után még a templomban imádkozott.

„ - Ne nyugtalankodj a holnapért, a mi kegyes pártfogónk, Szűz Mária gondoskodni fog róla. Aztán eltávozott, és hosszú imádságba merült. Majd a közösségbe ment és a testvéreket megbízta, hogy másnap hajnalban a boldogságos Szűz Máriáról énekeljenek szentmisét. Azok pedig – az engedelmesség fiai – a kijelölt misét alázatosan és ájtatosan földre szegezett szemmel és lehajtott fejjel énekelték.”

S a csoda megtörtént! A kolostor kapujában egy szelíd szarvas jelent meg, s nem menekült, amikor a kulcsár testvér közeledett hozzá, majd övével megkötve levágáshoz vezette… „Aztán hálát adva Istennek megették. Dicsérték és áldották érte Isten szent Szülőjét, irgalmasságnak Anyját, Máriát, aki minden szolgáját ezerféle módon megerősíti.”

Ferenc atya sírja zarándokhellyé vált: „Később, az Úr 1511-ik évében az említett atya sírja fölött két szép, pálma nagyságú virág nőtt. Amikor az ott élő testvérek ezt meglátták és nyilvánosságra hozták, akkor a tiszteletre méltó atya, Székely László testvér vikárius a saját lábával eltaposta, nehogy valaki a szent atyának érdekéből hiú dicsőségre tegyen szert."

De térjünk  még vissza egy pár sor erejéig  a XIV. századhoz!

A pálos rend  a történelemben szorosan összefonódott Lajos király legkisebb lányával, Hedviggel, akit - nem éppen Lajos akaratával egyezően - 1384 októberében lengyel királlyá koronáztak.

Lajos - 1370-től lengyel király is - 1376-ban, majd 1378-ban újólag megerősítette és  - a lengyel és magyar urakkal  - elfogadtatta, hogy halála után a legidősebb életben maradt lánya, Mária örökölje a magyar és lengyel trónt.


a1382-ben népes küldöttség érkezett Lengyelországból Oppulai - több helyütt: Oppelni - László vezetésével, aki Lajos nevében a kormányozta az országot, s kijelentették: elfogadják Máriát uralkodóként, de a leendő királynőnek Krakkóban kell élnie. Engedett Lajos király az akaratnak, s 1382 augusztusában Máriát jelölte - utált jegyesével - Luxemburgi Zsigmonddal az oldalán a lengyel trónra. A magyar trónt pedig Hedvignek szánta,aki 1378-tól együtt nevelkedett férjével, Vilmos stájer herceggel.  Lajos tisztán látta, hogy problémák lesznek a trónbetöltésekkel - ahogy ez később be is igazolódott ,hiszen a lengyel urak maguk akartak leendő királynőjüknek férjet választani -, ezért döntésével egy időben Márianosztráról 12 pálos szerzetest küldött Oppulai Lászlóval, hogy letelepedésük és imádságuk a királynő uralkodását segítse.


Szeptemberben a király meghalt, ám özvegye semmibe véve akaratát, Máriát koronáztatta meg, s ültette magyar trónra.Két évig tartó diplomáciai huzavona következett eztán, végül Hedviget ajánlotta föl a lengyel trónra. Krakkóban az ajánlatot el is fogadták, s 1384 októberében lengyel királlyá koronázták a tíz éves Hedviget, Vilmos hercegről azonban hallani sem akartak, s két évre a koronázás után Jagello Ulászló litván fejedelemhez kényszerítették  királynőjüket. 

Hedvig királynőnek le kelletett mondania szerelméről, de cserébe Ulászló népével együtt fölvette a kereszténységet. Jasna Gorán bámulatosan szép kolostort adományozott  Hedvig szeretett pálosainak, akik az egyetlen vigaszt jelentették számára. Hedvig királynő - a lengyelek hőn szeretett Jadwigája, akit őszentsége II. János Pál pápa idejében szentté avattak -  a pálos rend lengyelországi virágzásának megteremtőjévé vált, s fiatalon - 1399-ben - bekövetkezett tragikus halála ellenére számos alapítással gazdagította a rendet

+ + +

A Márianosztrai Konvent élete a középkorban

 

 

A XIII-XIV. században alapított pálos kolostorok tömegtől távoli, csöndes helyen, hegyvidéken, erdők ölelte területeken találhatóak, s ebben nem különbözik Nosztra sem.

Az egyes rendházak (conventus vagy domus) élén a perjel v. prior állt, akinek feladata a konvent kormányzása és fenntartása volt. Hiánytalanul kellett gondoskodnia a fogadalmas testvérekről. Ő vette fel a novíciusokat, akik fogadalmuk után az adott rendházhoz tartoztak. Némely rendház vikáriátus volt, tehát több rendház tartozott az élén álló vikárius felügyelete alá. A nosztrai vikárius hatalma ilyeténképpen kiterjedt a máriavölgyi, de vélhetően a toronyaljai és a - Bakócz Tamás esztergomi érsek által a rendnek adományozott  - visegrádi ,volt bazilita – Szent András kolostorra.

a

A vikárius távollétében az alperjel (subprior v. subtitulus) irányította a konvent életét. Sorrendben a rendház harmadik meghatározó személyisége a direktor volt, aki a növendékeket tanítgatta. A lelki olvasmányok ismerete előírás volt számára. Tanult, szent életű szerzetes lehetett csak az egyes konventekben a praedikator, aki a hitoktatással foglalkozott, de ha a szellemi munkába belefáradt, engedélyezték számára a kerti munkát is. A rector chori a karvezetést végezte és a szerkönyveket gondozta, a lector pedig az étkezésnél és a kóruson a felolvasásokat végezte. A sekrestyés feladata a templom gondozása volt, de ő harangozott, s a házi teendőkre csöngettyűvel ő adott jelzést. Volt órája és fegyvere, mert ő őrizte a templom kincseit. A kulcsár a vikárius szoros irányításával az élelmezésre ügyelt, s föl volt mentve a közös munkák és a vigíliák alól. A rendház rendelkezett mesteremberekkel  (szabó, orgonista, cipész, kőfaragó, gyógyító, pék etc.), akik szintén szerzetesek voltak, s taníthatták is mesterségüket, de csak a fogadalmas testvéreknek. A rendházhoz tartoztak még a konverzus testvérek, akik a mezőkön dolgoztak. Őket is noviciátus után vették föl. Kötelezettségük a reggeli  misére és a vesperásra terjedt ki.

A XVI. századig iskolázás nem igen fordult elő. Aki tanulmányokat akart folytatni, az a noviciusi idő előtt tehette csak meg, bár rendi előírás volt, hogy minden konventben kellett legyen olyan testvér, aki ért a "hét szabad művészethez"(grammatika, logika, retorika, muzsika, aritmetika, geometria, asztronómia).

A pálos szerzetes életét tehát - a közös élet ellenére - a csönd és az elmélyülés határozta, s határozza meg mind a mai napig. A Szent Ágoston Regulája szerinti élet, amit rendi szabályzat egészített ki, a legszigorúbb életmódra kötelezte a testvéreket. (Ennél keményebb életvitele csak a karthauzi remetéknek volt.)

 

aA nosztrai konvent kivált híres volt szigorúságáról és elmélyült imaéletéről. A napi zsolozsmázáson (az éjszakai matutinum, a hajnali invitatórium, laudes, tercia, sexta, nona, esti vesperás és a lefekvés előtti completórium), a napi kétszeri szentmisén  túl a szerzetes atyák 1355-től kötelesek voltak minden nap misézés előtt elmondani a hét bűnbánati és a tizenöt graduális zsoltárt. Halálozási évfordulókon pedig minden klerikusnak egyszer végig kellett mondani az összes zsoltárt, a laikus testvéreknek pedig százötven Miatyánkot és Üdvözlégy Máriát.

Pénteken és szombaton nem csak húst nem vehettek magukhoz, de tojást sem, „mert a tojás éretlen hús” – tartották. Kenyéren és vízen kellett böjtölniük Szűz Mária öt ünnepének, továbbá Nagypéntek, Pünkösd, Úrnapja, Karácsony, Mindenszentek és Szent Mihály ünnepének vigíliáján. Nagyböjti időben ehhez még az ostorozások is járultak, s rendszeresen barlangokba vonultak vissza napokra - étlen-szomjan -,  az éjszakákat virrasztva vigyázva.   

Kapisztráni János ferences szerzetes - aki 1456-ban keresztes sereget szervezni érkezett pápai meghatalmazással a Magyar Királyságba a nándorfehérvári török ostromot elhárítandó -,  Nosztrára látogatván  nem túlzott, amikor azt írta: „Ha valaki szenteket akar látni, menjen Nosztrára!”

+ + +

A konvent XVIII.századi története

 

Miután a török 1541 augusztusában elfoglalta Budát, az ország három uralom alá került, s ezzel állandósultak a harcok. A Duna-kanyar erősségei: Vác, Visegrád, Esztergom  ettől az időtől kezdve fölváltva cserélt gazdát a 15 éves háborút lezáró 1606-os zsitvatoroki békéig.

 A nosztrai kolostor első fénykorának hanyatlása is erre az időre tehető, még pontosabban csak 1544 utánra: ekkor került ugyanis török kézre először Visegrád és Nógrád vára. Ezt látja alátámasztani az a nem elhanyagolható tény is, hogy II. Bálint rendfőnök vezetésével még Nosztrán tartják a nagykáptalant. (A zűrzavaros időket egy-két szerencselovag is magánvagyona gyarapítására használta, így a hírhedett Balassa Menyhért, aki 1545-ben fosztogatta a pálosok nosztrai birtokait.) Biztos adat van arról, hogy 1552 után már az elefánti kolostorban élnek a nosztrai pálos szerzetesek.


1570 és 1580 között  Ghimesi Forgách grófok, Simon és Imre, bérelték Nosztrát a visegrádi és családi konvent monostoraival és birtokaival együtt.

 

a

A nosztrai kolostor második fénykora 1711-ben kezdődött. 

Széchényi György esztergomi érsek (1685-95) végrendeletében 17.000  rénes forintot hagyományozott "az egykor szépségéről, gazdagságáról és mélységes hitéletéről híres" kolostor és templom újjáépítésére.

A templom helyreállításában elévülhetetlen érdeme volt P. Kurpész Pál atyának, de nem hagyhatjuk említés nélkül a nagy elődök sorából az újraindulásban  meghatározó szerepet játszó  P. Hávor Mihály provinciális atyát sem, aki  a templom fölszerelésére fordított gondot.

A templom a gótikus szentély meghagyásával barokk stílusban épült át (erről bővebben a Templom menüpontnál lehet olvasni).

1729. augusztus 14-én kora reggel hatalmas tömeg jelenlétében kezdődött el a szertartás és másnap a Szent Donátról elnevezett harang fölszentelésével ért véget. Eredetileg Nádasdy László csanádi érsek végezte volna a szertartást, de meghalt, így Esterházy Imre - aki pálos szerzetesből lett esztergomi érsek -, vállalta  a megtisztelő feladatot, ám megbetegedett, így Berényi Zsigmond címzetes püspök – későbbiekben pécsi püspök – szentelte fel a templomot a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére.

A templom fölszentelésére Czestochowából  Márianosztrára küldték a  híres kegykép, az un. Fekete Madonna  Cyprian Laszkiewicz pálos atya által elkészített művészi másolatát. Elküldés előtt azonban hozzáérintették az eredeti kegyképhez, hogy annak kegyeleti ereje eljusson Márianosztrára. Ez a szándék – a hagyomány alapján – sikerült is, mert már 1739-ből van hír arról, hogy egy nagy beteg pálos atya  a kegykép előtt tett oltárszolgálata alatt  meggyógyult. (A hálatáblák tanúsága szerint nem egyedi esetről volt szó.)

A templom átépítésével párhuzamosan kezdődött meg a kolostor újraépítése. Legelőször a könyvtár készült el, hiszen közel ezer kötet számára - tekintélyes mennyiség az adott korban -  kelletett megfelelő helyet biztosítani.  A számos adakozásnak köszönhetően 1735-re maga a kolostor is fölépült, de az építkezés csak 1772-re fejeződött be  KIRCHOFFER András tervei szerint. 

         1737-től a  nosztrai kolostor a rendi képzés színhelye, s 1751-ben a noviciátust is ide helyezték.

A pálos iskoladrámák két neves alakjának életútja kötődik szorosabban a nosztrai konventhez: az egyik SZABADHEGYI Mihály, aki 17 évesen, 1754. október 28-dikán lépett a rendbe, majd Pápán végzett tanulmányai után Márianosztrán tanított. Az 1765-ben született Kocsonya Mihály házassága című bohózat - rendtársával, Bilisics Mártonnal (később a máriavölgyi konvent könyvtárosa) közösen jegyezték - szövegtöredékben maradt ugyan fenn, de máig magyar színjátszás kedvelt darabja. A mű Avancini közismert drámájának, az Omnia vincit Amor Polidorus et Cassandra, közjátéka.A másik jelentős szerző TÁNCZ Menyhért, aki 1760-ban lépett a pálosok rendjébe, s 1761. október 25-dikén, 18 évesen tett fogadalma után egy évig élt Nosztrán. 1765-ben József címmel írt egy  iskoladrámát, amit későbbi ítészei elég gyengének minősítettek. A mű József és Putifárné történetét dolgozza fel. A nosztrai noviciátusból indult el a XVIII.századi magyar irodalom fiatalon elhunyt költő tehetsége ÁNYOS Pál is, aki 16 évesen, 1772. október 15-dikén lépett a rendbe, s a következő évben itt fogadalmazott. 

          A stúdium neves tanára volt VÉPI Máté (1710-1747) is. 1729-ben tett szerzetesi fogadalmat. Rómában, a jezsuiták által működtetett híres Gergely Egyetemen végezte tanulmányait.A teológia mellett architekturát, építészeti rajzot és geometriát tanult. 1736-ban hazatért s Márianosztrán előbb a filozófia, majd 1741-ben a teológia tanára lett. 1745-ben doktorrá avatták s  eztán 1746 szeptemberéig tanárként itt maradt.  1747-ben Nagyszombatban halt  meg 37 évesen.

         A konvent népszerűsége és vagyona rohamosan gyarapodott. Malonyai Pál esztergomi kanonok 1724-ben esztergomi házát a nosztrai pálosokra örökítette. A pálosok Oratsek Ignác építőmester tervei alapján  a szerény vályogházból - a mellékhelyiségek és a konyhán kívül - 17 szobás emeletes házat építettek.

        Batthyány Ferenc püspök 1779-ben elrendelt vizitációja alkalmával  már 14 szerzetes és 10 novícius tartózkodott állandó jelleggel a rendházban, továbbá 104 személy - főleg a rend által betelepített szlovákok -, foglalkozott a kolostor birtokainak megmunkálásával.

1786. február 7-dikén II. József magyar király álságos okokra hivatkozva  - számos más szerzetesrenddel egyetemben - a pálos rend működését  is derékba törte.

Március 20-dikán Márianosztrán is megjelentek a császári biztosok és bezárva a kolostor és a templom kapuit, felolvasták az eltörlésről hozott pátenst. Eztán elvették a templom, a kolostor, a sekrestye, a gazdasági épületek és a pince kulcsait és magukkal vitték. A márianosztrai kolostor és templom minden ingó és ingatlan vagyona az un. vallásalaphoz került. A szerzetesek csekély fizetést kaptak, s kegyesen megengedték nekik, hogy - klauzúra és kar nélkül -még öt hónapig a kolostorban maradhatnak, aztán pedig indulhatott mindenki arra, amerre akart! A  rendelet szerint a szerzetesek „..ha alkalmazhatóak, alkalmaztassanak az iskoláknál, vagy a lelkipásztorkodásban, ha pedig nem, akkor nyugdíjaztassanak.”

A feloszlatás után Tállay Ágoston atya Márianosztrán maradt 1794-ig, s egyházmegyés papként látta el a lelkipásztori teendőket. 

Márianosztra vagyona a Rend eltörlésekor készített  leltár szerint 210.344.41.-rénes forintot ért!

A gyönyörű kolostor, ami újjáépülése után a Magyar Királyság 3. legnagyobb kolostora volt, évtizedekig üresen tátongott.

A napoleoni háborúk idején, a dicstelen 1809-es győri ütközet után rövid ideig kórházként használták az épületet, majd 1858-ban a magyar katolikus egyház eladta a kolostort a magyar államnak. Ettől kezdve a Vincés nővérek gondozásában női börtön működött az imákkal átitatott történelmi falak között.

A Rákosi nevével fémjelzett kommunista diktatúra 1948-ban  a nővéreket is földönfutóvá tette, s ezzel az állam vette át a börtön kezelését, de férfi börtön lett belőle. A rendszer cinizmusára jellemző, hogy itt tartották fogva a koholt vádak alapján elítélt egyháziakat is, köztük BOLVÁRY Pál  pálos atyát is, aki így írt a börtönévekről Rabláncon Krisztusért című visszaemlékezésében:

" 1961. október közepén Csonka Ferenccel együtt Márianosztrára szállított két őr egy rabomobillal. Ez ebben az időben papi börtön volt. Százhoz közel volt az itt fogva tartott papok száma... A pálos rendből kívülem még ARATÓ László is a letartóztatottak közt volt..."

A XIX. század közepétől tehát a templom és kolostor élete különvált.

A templom egyházmegyei gondozásba került. 1934-ben a pálos rend visszatérhetett Magyarországra, de csak a budai Sziklatemplomot, a pécsi illetve a páloskúti kolostort kapták meg, a nosztrai templom továbbra is egyházmegyei kezelésben maradt.  


 

                                                 A konvent napjainkban


        1989. augusztus 1-től a pálos rend visszakapta a  templomot. 1993-ban a templomot az esztergomi főegyházmegyétől a váci egyházmegyéhez csatolták.Dr. Beér Miklós püspök úr 2005-ben az 1850-es években épült késő barokk stílusú plébánia-épület tulajdonjogát átruházta a Magyar Pálos Rendre. A szerzetes atyák visszavásárolták a templom melletti – a Vincés nővérek által épített - épületet  is a magyar államtól, s ezzel elkezdődött a márianosztrai konvent harmadik korszaka...

Vadász J.M.M.

(részletek a készülő monográfiából)

Felhasznált irodalom

Gyöngyösi Gergely: Arcok a magyar középkorból. Ford. Árva Vince, Bp., 1983, Szépirodalmi Kiadó

Engel Pál-Kristó Gyula-Kubinyi András: Magyarország története 1301-1526. Bp., 1998. Osiris Kiadó

Szántó Konrád: A katolikus egyház története. Bp., 1988, Ecclesia Kiadó

Zákonyi Mihály: A Buda melletti Szent Lőrinc pálos kolostor története = Századok. 1911

Dümmerth Dezső: Az Anjou-ház nyomában. Bp., 1982. Panoráma

Kürtösi Lehel: Márianosztra története pálos szemmel. = Márianosztra (é.n. Magyar Pálos Rend – Márianosztra Önkormányzata)

Újvári Zsuzsanna: Nagy két császár között. Bp., 1984. Gondolat Kiadó

Márianosztra – Engesztelő nemzeti szentélyünk.=www.bucsujaras.hu

Kisbán Emil: A magyar pálosrend története, Bp. 1940

A márianosztrai kolostor története. (sz., én., n.) Kézirat

Pálos rendtörténeti tanulmányok. I. Szerk. Sarbak Gábor.Bp.,1994, Árva Vince kiad.

Prokoppné Stengl Marianna: Esztergomi séta = www.franka-egom.ofm.hu

Kelényi György: Magyar építészet a XVIII.században.= www.szabadbölcsészet.elte.hu

Magyar Katolikus Lexikon.=www.katolikus.hu

Gabnai Katalin: Kocsonya Mihály feltámadása.= www.criticailapok.hu

Bolváry Pál: Rabláncon Krisztusért =www.ppek.hu