You are hereSzent Család ünnepe 2012. december 30.

Szent Család ünnepe 2012. december 30.


 "Tégy engem mintegy pecsétet a te szívedre,
mintegy pecsétet a te karodra;
mert erős a szeretet, mint a halál,
kemény, mint a sír a buzgó szerelem;
lángjai tűznek lángjai, az Úrnak lángjai."(Én 8,6)

 

Szent Család ünnepén immár második alkalommal gyűltek össze hálaadásra azok a jubiláló házaspárok, akik Bazilikánkban kötötték össze életüket és szeretettel fogadták meg az Úr Jézus intelmét:

"Amit Isten összekötött, azt ember ne válassza szét!" (Mt 19,6)

 


A karácsonyi díszben pompázó főoltár

 A Szent Család

(A Bazilika "betlehemjének" részlete)

 
 

 
Az ünneplő és ünnepelt házaspárok

dr. Kovács Borbála szekszárdi orvos gyönyörű erdélyi

karácsonyi dallal és hegedűjátékkal lepte meg a 

hálaadó szentmise résztvevőit

 

 

A szentmise

 
 
 A szentmisén a szolgálatot az ünnepeltek látták el

Bukovics Győző  

 Olvasmány Sámuel első könyvéből

"Ezért a gyermekért imádkoztam, és az Úr teljesítette kérésemet, amelyet hozzá intéztem."

   

Szentlecke Szent János apostol első leveléből

"És az ő parancsa az, hogy higgyünk Fiának, Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, amint megparancsolta nekünk."


Evangélium Szent Lukács könyvéből

 ,,Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy nekem az én Atyám dolgaiban kell lennem?' De ők nem értették meg, amit nekik mondott. Akkor hazatért velük. Elment Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Anyja megőrizte szívében mindezeket a szavakat. Jézus pedig növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és az emberek előtt

 
 
 Borsos József atya homiliája
 

 A könyörgést Zsombokné Stedra Katalin olvasta föl
 
 A házassági fogadalom megújítása

"...és téged el nem hagylak, holtomiglan-holtodiglan semmiféle bajban..."

 
  Horváth Péter és Manga Bernadett
Demcsik Dániel és Czerovszky Bernadett
 

Zsombok László és Stedra Katalin
 

 
Bukovics Győző és Kovács Éva
Kőszegi István és Bahil Gabriella
   
   
 A szentmise végén József atya megáldotta az ünneplő házaspárokat

 
Az oltár előtt ismét...
...45 év után ... 40 év után
      József atya, Kőszegi István - Bahil Gabriella,  Bezeczky István - Markovits Katalin, József atya
   
 ... 25 év után
 ...20 év után
Zsombok László - Stedra Katalin és József atya, József atya, Bukovics Győző - Kovács Éva
   
...20 év után


József atya, Bahil Emil - Presler Mária
   
... 10 év után 
 

József atya, Horváth Péter - Manga Bernadett  és

a Horváth fiúk

József atya, Demcsik Dániel - Czerovszky Bernadett és

kisfiuk

   

Legfőként pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke. S Krisztus békéje töltse be szíveteket, hiszen erre vagytok hivatva, egy testben! (Kol 3,14-15)


 
A hálaadó szentmisét vidám agapé zárta

 

 

 Az agapé végén József atya gyönyörű rózsafüzérrel ajándékozta meg a házaspárokat. Az oltár előtt készült "fogadalmi" fotókat az ünnepeltek  megkapják emlékül. 

( Az eseményről készült összes felvételt az ünnepelteknek kérésre átmásoljuk.)

 

Az ínycsiklandozó ebéd Bukovics Győzőt dícséri, a torta a pálos atyák ajándéka volt.

Köszönet Bukovics Dórának, Podolecz Noéminek és Zsombok Zsófiának, hogy szolgálatukkal emelték az ünnep fényét!

Fotók: VJMM